Pages

A MASINÁK, AMIK KÖRÜLVESZNEK

Ez a bejegyzés felfogató amolyan bemutatkozás 2.0-nak is, itt ugyanis azokat az eszközöket mutatom be, amik körülvesznek minden nap. Úgy gondolom ezek majdnem olyan fontos dolgok számotokra, mint az, hogy én ki vagyok, hiszen többnyire ezekről lesz szó. Tudom, hogy nem a legizgalmasabb téma, de ez egy kötelező kör, hogy tudhasd mi az, amiről biztosan szó lesz.


Pc


Tavaly júliusban raktam össze egy pc-t, ami azóta is boldogan teszi dolgát nap mint nap. Lelke az akkori csúcs i5-ös proci, egy GTX 660TI, meg nyolc GB RAM. Windowst használok rajta. Miért-miért? Azért, mert szögegyszerű és „dzsászt wörksz”. A pc nekem fontos, hogy azonnal működjön, hibamentesen dolgozzon. Az ugyanis számomra munkaeszköz. Időnként játszok rajta egy kis Forma 1-et, de a legtöbb időt megnyitott word-del, excel-lel és böngészővel tölti. Anno, mikor vásárláson gondolkodtam felvetődött, hogy Mac-et veszek, de mivel baromi drága volt elvetettem az ötletet.

Okostelefon



Jelenleg egy LG G2 -t használok, amivel többé-kevésbé elégedett vagyok. Korábban volt egy Galaxy Nexusom, akit nagyon szerettem egészen addig, amíg a Google úgy nem döntött, hogy nem érdekli tovább az eszköz. Ez eleinte rosszabbnál rosszabb szoftverfrissítésekben, majd később a nyilvános támogatás megszakításban nyilvánult meg. Így került a Nexus anyuhoz. Az előtt egy ZTE Blade tulajdonosa voltam, amit most apu használ. Igen, így megy ez nálunk xD. Első okostelefonom egy Samsung Galaxy Spica volt, amellyel sokat mókáztam YouTube-on. Jesszus, de rég volt.


Egyéb


Tabletem nincs, és egy ideig nem is lesz, hiszen nem tudnám mire használni. Ha vennék, akkor iPad-re esne a választásom. Szerintem tableten gagyi az Android.
Tv-m ugyan van, de monitorként használom csak, mivel a tv műsorokat 90%-ban népbutításnak tartom. Persze van egy-kettő, ami érdekes, de ezek főleg természetfilmek.... Nem olyan természetfilmek, hanem virágok, állatok, rét, mező, sziklák...
Okosórám sincs. Jelen szemléletem szerint nekem felesleges is.

Így állok tehát az Úr színe előtt.

Unknown

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése